Az a baj azzal, ha valaki hihetetlen boldogságot okoz
neked, hogy az felfoghatatlan boldogtalanságot is fog. Csak idő kérdése. Zuhantam
a mélybe, úgy tűnt megállíthatatlanul, pedig kapaszkodni akartam, de nem volt
ott senki és semmi. Csak a sötétség.
Zack-et szeretni, olyan volt, mintha saját akaratomból
ugrottam volna le a szakadékba minden védelem nélkül. Tudtam, hogy rossz ötlet,
tudtam, hogy helytelen, de… önszántamból odasétáltam a mélység széléhez és
lehunytam a szemem.
Az én hibám volt az egész, és az volt a legrosszabb az
egészben, hogy ezt tudtam is. Valakinek odaadni a szíved, aki nem szeret
viszont a legnagyobb felelőtlenség, amit elkövethetsz. Összetört szívem minden
egyes darabja és szilánkja őt szerette, cserébe viszont csak megalázást kaptam.
A szívem az övé volt, a boldogtalanság
viszont az enyém.
Melinda és Zack átvert, ez mindennél világosabbá vált
számomra, ahogy az is, hogy együtt vannak. Dühös lehettem volna,
törhettem-zúzhattam volna, felhívhattam volna Melindát és kiabálhattam volna
vele. Megmondhattam volna neki, hogy mit is érzek valójában.
De mit is éreztem? Semmit.
Kimerült voltam és tudtam erre az alvás nem megoldás.
Egyszerűen belefáradtam az egészbe. Le akartam feküdni az ágyamba és soha fel
nem ébredni. Mély levegőt vettem és megráztam a fejem. Az elmém elég sötét
hellyé változott. Láttam magam, ahogy
ott fekszem vékonyan, és arra gondoltam, hogy akkor soha nem kell majd a
kalóriákkal foglalkoznom. Soha többé.
A konyhába mentem, öntöttem magamnak egy csésze kávét és
kifelé bámultam az ablakon. Anyám éppen akkor ért haza, arcán levakarhatatlan
vigyorral.
- Szia kicsim – köszöntött -, majd felém lépkedett és a fejem tetejére adott egy puszit. Ezek az anya-lánya pillanatok nem voltak jellemzőek ránk. Időm sem volt csodálkozni, anya már a nappaliban volt és apámat ölelte. A kávé íze még keserűbbé vált a számban.
- Szia kicsim – köszöntött -, majd felém lépkedett és a fejem tetejére adott egy puszit. Ezek az anya-lánya pillanatok nem voltak jellemzőek ránk. Időm sem volt csodálkozni, anya már a nappaliban volt és apámat ölelte. A kávé íze még keserűbbé vált a számban.
Hogy volt képes szeretni őt? Ő talán már elfelejtette,
hányszor sírt a kanapén a tévét bámulva? Mert én emlékeztem, minden egyes ilyen
pillanatra. Akartam mindig valamit tenni, hogy jobban érezze magát, de
tehetetlen voltam.
Anya belibbent a konyhába, töltött magának egy kis kávét,
majd a konyhapultnak támaszkodott és a telefonját nyomkodta. Boldog volt, és ki
voltam én, hogy leromboljam ezt? Pedig a képébe akartam vágni, hogy milyen egy
szemét az apám, hogy elhagyott egy újabb családot, hogy soha nem fog
megváltozni, hogy idő kérdése, hogy mikor un meg minket, ehelyett, csendben
maradtam. Hányingerem lett.
Felpillantott a telefonjából és engem fürkészett. Nem tudom,
mit olvashatott le az arcomról, de akármi is volt az, nem tette szóvá. A
zsebéből elővett egy kis pénzt felém nyújtotta.
- Elutazunk apáddal, vasárnap este jövünk is
vissza. Menj bulizni, érezd jól magad,
menjetek Melindával valahova, olyan rég nem láttam már azt a lányt. Minden
rendben vele? - kérdezte és én majdnem elejtettem a csészét, amit szorongattam.
- Jól van – feleltem kurtán. – Pont meg volt
beszélve, hogy moziba megyünk – hazudtam és mosolyt színleltem.
- Akkor oké, de csináld meg előtte a házidat, mennem
kell pakolni – mondta, majd felsietett az emeletre.
Én a konyhában maradtam a kávémat pedig kiöntöttem a mosogatóba.
Tíz perc múlva már egyedül voltam a házban.
A fehér kerítés bánatból épült, a ház szomorúságból és könnycseppek tartották össze. Ez volt az otthonom.
Én a konyhában maradtam a kávémat pedig kiöntöttem a mosogatóba.
Tíz perc múlva már egyedül voltam a házban.
A fehér kerítés bánatból épült, a ház szomorúságból és könnycseppek tartották össze. Ez volt az otthonom.
Hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a dobozt az
előszobából és Matthez indultam. Az ajtajuk előtt álltam és csengettem,
majd vártam. Oké, nincs itthon én megpróbáltam. Már megfordultam és indultam
volna haza, de ekkor nyílt az ajtó.
- Szia Cass, mi újság? – kérdezte egy hang, én pedig
ledermedtem. Visszafordultam és eleresztettem egy halvány mosolyt. Matt az
ajtófélfának dőlve állt és engem nézett, majd pillantása a kezemben tartott
dobozra tévedt.
- Szia – suttogtam.
***
(Itt az új rész, köszönöm azoknak, akik ennyi idő után is maradtak. Remélem, jól vagytok.
Ölel: R.C.)
***
(Itt az új rész, köszönöm azoknak, akik ennyi idő után is maradtak. Remélem, jól vagytok.
Ölel: R.C.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése