10. Reggeli harmat

Kilépve a szabadba mély levegőt vettem és próbáltam elterelni a gondolataimat. Elővettem a telefonom és a fülesemet, majd elkezdtem zenét hallgatni, hátha az lenyugtat. Mintha erre egyáltalán lenne esély.

Nem akartam sírni a nyílt utcán, de éreztem, ahogy egy könnycsepp lefolyik az arcomon. Vágtam egy grimaszt, majd gyorsan letöröltem a kezemmel. 

Törni, zúzni lett volna kedvem, egyszerűen csak lerombolni a körülöttem lévő, oly tökéletes világot. A nap hétágra sütött, lágy szellő borzolta a fák leveleit, gyerekek nevetése hallatszott a közeli játszótérről. A zenét feljebb hangosítottam kizárva a külvilág zajait, és folytattam az utam hazafelé.

Otthon az a kép fogadott, ahogy apa a konyhában üvöltözik valakivel a telefonba. Ő nem látott engem, mivel háttal állt nekem és teljesen belemerült abba, hogy más tudtára adja, természetesen neki van igaza. Nyeltem egyet, túl ismerős volt a helyzet.

Hátrapillantottam, egy hét éves szőke kislány futott le az emeletről el mellettem az apja irányába. Meg akartam állítani, szólni neki, hogy menjen vissza a szobájába, de csak csendben figyeltem az eseményeket. Pontosan tudtam, mi fog következni.

- Apa, apa! - kiabálta ugrálva, cipője talpa ütemesen verődött a padlóhoz.

- Ne most, Cassie!

- De apa! - kiabálta hangosan újra.

- Elég legyen! - szólt rá újra a kislányra, de ő csak tovább folytatta.

- Nézd, nézd! - ismételte és apja karjába kapaszkodott.
El akartam fordítani a fejem, de képtelen voltam rá. Láttam, ahogy könnyedén lerázza a kis testet magáról, majd adott neki egy pofont, amitől megtántorodott, majd fejét a pult kemény márványlapjába vágta.

Hátráltam egy lépést.

Kiejtett a kezéből valamit, az orra vére eleredt és a földön heverő ellenőrző lapjára cseppent. Egyik kezét az orrához kapta, arca eltorzult a fájdalomtól. Majd nagy kék szemével rám nézett. Szólásra nyitottam a szám, de aztán becsuktam, meg akartam ugyan nyugtatni, de nem voltam képes hazudni.

Így tört el az orrom hét évesen, amikor életem első piros pontját szerettem volna megmutatni az apámnak. A kórházban azt hazudtam, hogy megbotlottam és nekiestem a szekrénynek. Ezt kellett mondanom. Persze, apám tett róla, hogy még én érezzem rosszul magam, elhitette velem, hogy én voltam a hibás. Rosszkor voltam, rossz helyen. Csak véletlenül ütött meg. A mai napig szentül ezt hittem. Ott, a konyhaajtóban állva a hazugságok köde szertefoszlott és tisztábban láttam őt, mint bármikor valaha.

Utálni akartam, azért amit tett, azért mert elhagyott. De bármi is történt a múltban, az nem változtatja meg azt a tényt, hogy ő az apám és én szeretem őt. 

Felballagtam a szobámba, majd a fürdőbe sétáltam, gyorsan lekapkodtam magamról a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Két kezemmel a falnak támaszkodtam és hagytam, hogy a víz a fejemre hulljon, majd végigfolyjon a testemen, hogy azután a könnyeimmel együtt elvesszen a lefolyóban.

A víz csobogása elnyomta a zokogásom hangját. De ugyan kit érdekelt volna? Az anyámat, aki ki tudja merre járt vagy az apámat, akivel karácsony óta szinte nem is beszéltem, esetleg a bátyámat, aki több száz kilométerre tőlem élte a mindennapjait? Zack-et? Melindát?

Az volt az igazság, hogy senkit sem érdekeltem.

De nem a figyelemfelhívás miatt csináltam, és nem is azért, mert ez egy életstílus. Pedig később sokan ezzel vádoltak. Nekik fogalmuk sem volt, min mentem keresztül, és talán sohasem fogják tudni. Azt kívánom, hogy ne kelljen megtapasztalniuk, igazából milyen is ez.

Ott a fürdőszobában egyedül maradhattam a hazugságaimmal, a hibáimmal, a keserűségemmel, a Zack iránt érzett érzéseimmel, valamint a félelmemtől, hogy apa elhagy.

Tudod, a számok világa tetszik, ott minden egyszerűbb, mert nincsenek hibások.

Később azt is mondták, hogy az olyanoknak, mint én mindig van egy "álomsúlyuk". Harmincöt? Harminchárom?

Hogy mennyi lennék? Nem hiszem, hogy ez a klasszikus álomsúly kategória. A válaszom nulla. És a tiéd?

Csak el akartam fogyni, el akartam tűnni erről a világról. Mint a reggeli harmat vagy, mint a jégvirág. Nyomtalanul, mintha soha nem is léteztem volna.

9. Megszegett ígéretek, összetört szívek

A boldogság érzése olyan hamar elillant, ahogyan jött. Vajon hová tűnhetett?

Farkasszemet néztem a tükörképemmel, és cseppet sem tetszett a látvány. Felkötött, piszkosszőke hajamból pár tincs kiszabadult futás közben, amiket fülem mögé simítottam, nagy kék szemeim alatt sötét karikák húzódtak. Közelebb léptem a tükörhöz, hogy jobban szemügyre tudjam venni magam. Ugyan jó néhány kilóval könnyebb voltam, mégis még mindig eléggé kereknek találtam az arcom. Arra jutottam, semmi baj nincs azzal, amit tettem. Hiszen miért lenne az baj, hogy nem akarok kövér lenni?

Éppen kifelé indultam, amikor nyílt a mosdó ajtaja és Melinda lépett be rajta. Persze ő velem ellentétben tökéletesen festett. Meglepettség tükröződött az arcán egy pillanatig - ahogyan gondolom az enyémen is -, majd köszönés nélkül elhaladtunk egymás mellett. Kelletlenül, de be kellett ismernem, hogy hiányzik nekem. Talán… talán megvárhatnám. De elvetettem az ötletet és kisiettem a mosdóból.

Hirtelen megtorpantam, ugyanis a falnak dőlve Zack-et pillantottam meg. Két jegeskávét és Melinda táskáját tartotta a kezében. Azt mondják, a hirtelen felismerés az embereket hideg zuhanyként éri. Nos, ez annál sokkal rosszabb volt.

Olyan voltam, mint egy törött ablaküveg. Tudod olyan, amelynek átlátszó felületén pókhálóként futnak a repedések minden irányban, mégsem hull darabokra. Valami a helyén tarja a részeket. Eddig én is ilyen lehettem, engem a remény tarthatott egyben, de aztán egy pillanat alatt pici darabokra estem szét belül.

Vettem egy nagy levegőt és felé indultam. Ő csak akkor látott meg, amikor már igen közel voltam hozzá.

- Mit keresel itt? - kérdeztem nyugodtan tőle. Zack zavart pillantása rólam, a mosdó ajtajára vándorolt, majd újra vissza rám.  

Talán jobban hasonlítok anyámra, mint hittem. Olyan embereknek adunk esélyt újra és újra, akik egyáltalán nem érdemlik meg. Megbocsátunk, mert azt hisszük megváltoznak. Azt gondoljuk, helyesen cselekszünk, de közben csak ugyanazokat a hibákat követjük el akár többször is, és nem tanulunk belőlük.

  -  Cassie, én… - kezdett el magyarázkodni, de leállítottam. Higgadt akartam maradni, de nem ment. A szavak utat törtek maguknak. Azok a szavak is, amelyek akkor hagytak cserben, amikor elfutottam.

  -  Tudod, én igazán kedveltelek. Pedig sokszor szinte elviselhetetlen voltál - megráztam a fejem és mosolyra húzódott a szám. - Minden rossz szokásod ellenére beloptad magad a szívembe, mert csak a jó tulajdonságaidat láttam. Akkor is szerettelek - itt megálltam és mély levegőt vettem -, amikor te már nem szerettél. Talán még most is - mondtam oldalra pillantva, majd kicsit megrándítottam a vállamat, mintha ez semmit sem számítana, de szememben a könnyek meghazudtoltak engem. - Azt hittem jó ember vagy, de félreismertelek - felpillantottam rá, ő csak csendben figyelte kiborulásomat. - Eddig azt hittem, én nem érdemellek meg téged, de rájöttem ennek a fordítottja az igaz. Nem akarlak szeretni - az utolsó három szót szinte suttogtam.

     Úgy látszott, Zack nem találja a szavakat.

  -   Idővel csak egy rossz emlék leszel számomra, semmi több - nem is tudom, kit akartam erről jobban meggyőzni, őt vagy saját magamat. Láttam rajta, hogy tényleg rosszul estek neki azok, amiket mondam. Ugyan, ez volt a célom, de nem éreztem megkönnyebbülést, csak szomorúságot. - Szia Zack - köszöntem el tőle, majd sietős léptekkel a kijárat felé indultam. 

8. Boldogság

Nem tudtam, mit kellene mondanom Matt-nek. Kifogásokat kerestem, de egyik hihetetlenebb volt, mint a másik. Halogattam a dolgot, majd erőt gyűjtöttem és tizenegy óra fele a ruhát rejtő dobozzal a kezemben elindultam a szemközti házba. Azonban az előszobába érve földbe gyökerezett a lábam, a doboz pedig kiesett a kezemből.

- Mit keresel itt? - buktak elő belőlem a szavak. Csak álltam ott az apámmal szemben, mint aki nem hisz a szemének. Ő épp az egyik bőröndjét tette le a fogas mellé.

- Szia Cassie, hazaköltözöm - felelte egyszerűen és a kocsijához ment a többi holmijáért. Pár pillanat múlva összeszedtem magam, és azonnal hívtam az anyámat. A harmadik csörgésre vette fel.

- Szia, apa itt van, és ide akar költözni - hadartam bele a telefonba.

- Oh, már meg is érkezett? - kérdezte anyám vidáman.

- Te tudtál erről?

Annyira dühös lettem, hogy legszívesebben a falnak vágtam volna a telefonom. Azt hittem, majd anyám rendbe hoz mindent, de úgy látszott, igen nagyot tévedtem. Anyám elmagyarázta, hogy így mindenkinek jobb lesz. A mindenki szót külön hangsúlyozta. Amikor tiltakozni kezdtem, hogy ez egy nagyon rossz ötlet, akkor megkaptam, hogy gyerek vagyok még és ezt én nem érthetem, különben is nekem ebbe nincs beleszólásom. A szavainak olyan ereje volt, mintha anyám tényleg megütött volna.

Apa olyan gyorsan visszapakolt, mint ahogy annak idején eltűnt. Neki lehet ez a különleges képessége: családokat elhagyni pillanatok alatt, életeket tenni tönkre.

Ugyan nem kedveltem Lucy-t - ő volt az a nő, akiért apa elhagyott minket -, de most sajnáltam, ahogy a két kisgyerekét is. Vajon felfogták már, hogy mi történt? Lehet csak hetekkel később fog tudatosulni bennük. Azt hiszem, velem ez történt, mert még sokáig vártam haza apámat, hiába.

De most itt van, a nappalinkban ül és tévét néz. Tíz éves koromban örültem volna, ha visszajön, odaszaladtam volna hozzá és megöleltem volna. De most még egy házban sem bírtam maradni vele.

A szobámba mentem, felvettem egy pólót és egy rövidnadrágot, edzőcipőt húztam, majd elkocogtam a legközelebbi parkig. Ott leültem egy padra és felhívtam a bátyámat. Ő volt az, aki ebben a káoszban megértett engem, próbált megnyugtatni, és megígérte, hogy beszél anyánk fejével.

Aztán csak futottam és futottam, el a múlt és a fájdalom elől. Egyre gyorsabban, hátha úgy tényleg lehetséges, hogy minden rosszat magam mögött hagyjak. De a múltat lehetetlen megváltoztatni, a fájdalom pedig bennem volt.

Szúrt az oldalam, a végtagjaim sajogtak és szédültem, mikor végre megálltam. Egyik kezemmel a térdemre támaszkodtam, másikkal az oldalamat szorítottam. Mikor a fájdalom enyhült és lélegzetvételem egyenletesebbé vált kiegyenesedtem és körbenéztem. Pillantásom egy benzinkút melletti gyorséttermen állapodott meg.

Hamar megkaptam a rendelésemet és egy eldugott sarokba ültem le. Gyorsan felfaltam mindent, ami a tálcámon volt, majd hátradőltem a széken és lehunytam a szemem.

Mintha csak külső szemlélő lettem volna láttam, ahogy az a valaki, aki rám hasonlít, kinyitotta a szemét, majd körbenézett. Senki sem figyelt rá, felállt és a mosdóba sétált.

Láttam a szemében megcsillanó könnyeket, láttam a lelkét. Védtelen volt, azt akarta, hogy valaki megállítsa, de senki sem tette. Azt szerette volna, ha valaki szorosan magához öleli és azt mondja neki, hogy minden rendben lesz, de semmi ilyesmi nem történt. Becsukta maga után a fülke ajtaját, majd megszabadult a bevitt ételtől. Kezet mosott, kiöblítette a száját egy kis vízzel, majd a tükörrel szemközti falnak támaszkodott és lehunyta a szemét.

Boldog volt, hogy valami úgy történik, ahogy ő szeretné.

7. Semmiség

Szombaton korán keltem és úgy döntöttem, felhívom Amy-t. Amikor már azt hittem, nem veszi fel senki, valaki beleszólt a telefonba.

- Mondtam már, hogy hagyj békén minket! - kiabált velem egy ismeretlen női hang.

- Jó reggelt! Amy-t keresem, de azt hiszem téves.

- Ki vagy te?

- Cassie Hartwell.

- Nem ismerek semmiféle Cassie-t - felelte, aztán a háttérben meghallottam Amy hangját.

- Szia Cassie - szólt bele Amy. - Bocsi, azt hitte az anyám, hogy megint valami ügynök az. Állandóan hívogatnak.

- Szia! Minket is szoktak, idegesítő alakok - hagytam rá, bár tudtam, hogy hazudik.

- Nem lenne kedved futni? - kérdeztem tőle. Valójában az igazi indok az volt, hogy muszáj volt valakivel beszélnem.

- Oké, persze. De kell még egy kis idő, míg elkészülök.

- Akkor addig pont odaérek hozzátok. Hol laktok?

- Ne - vágta rá Amy - vagyis nálunk még mindig káosz uralkodik, dobozokban vannak a dolgaink. Inkább én mennék hozzátok, ha nem gond.

- Persze - feleltem és lediktáltam neki a címünket.

- Nemsokára ott leszek.

- Szia!

- Szia Cassie! - mondta, aztán letette a telefont.

Fél óra múlva meg is érkezett Amy.

- Szia - mondta a nappaliba érve, én pedig abbahagytam a felüléseket.

- Szia! Hogy jöttél be? - kérdeztem csodálkozva, hisz ha egyedül voltam itthon, akkor bezártam az ajtót.

- Nyitva volt az ajtó, gondoltam nem baj, ha bejövök.

Felálltam a padlóról és a konyhába sétáltam. Amy követett, lerakta a táskáját a pultra és helyet foglalt.

- Mi történt Cassie?

- Semmi.

- Szombat hajnal van – mondta és elnyomott egy ásítást.

A konyhaszekrényt kezdtem el tanulmányozni.

- Nem fogyok - böktem ki végül.

- Menjünk futni, aztán adok neked valamit.

- Oké - feleltem és elindultunk kifelé.

Teljesen kimerültek voltunk a futástól, mire visszaértünk a házba. A konyhába sétáltunk és Amy egyből lehuppant egy székre.

- Kérsz valamit inni? - kérdeztem tőle, de nem figyelt rám, csak a táskájában matatott. - Amy?

- Igen - felelte és rám emelte pillantását. - Kérsz vizet vagy narancslevet?

- Igen, vizet kérek - mondta és tovább keresett valamit. Letettem elé a poharát én pedig szembe ültem vele és elkezdtem kortyolgatni a narancslevemet. Amy az asztalra tett pár gyógyszeres dobozt.

- Ezek meg mik? - kérdeztem. Elvettem egyet közülük és elkezdtem tanulmányozni a címkéjét.

- Azok, amiknek látszanak. Te milyet szedsz?

Megráztam a fejem.

- Én nem szedek ilyesmit, tegnap vettem be párat , de rosszul voltam tőlük az éjszaka.

- Ezek ártalmatlanok - legyintett, én pedig szemügyre vettem a hashajtók, étvágycsökkentők és zsírégetetők széles választékát, amik előttem hevertek a pulton.

- Ezek mérgek.

- Én már két éve szedem őket, és semmi bajom.

Sóhajtottam egyet.

- Csak próbált ki őket Cassie, mi baj lehetne?

Amy nekem adta őket, hogy próbáljam ki. Azt mondta neki még rengeteg van otthon.

- Kérsz palacsintát? - kérdeztem tőle.

- Aha - felelte Amy és anya egyik magazinját kezdte el lapozgatni. Én sütöttem a palacsintákat és közben mindenféle sztorikat olvasott nekem és teszteket töltöttünk ki. Amikor kész lettem, elé raktam egy tányérba mindet és én kezdtem el olvasgatni. De pillantásom akaratlanul az ételre tévedt, amit Amy is észrevett.

- Egyél már te is - nyaggatott.

- Nem lehet - ráztam meg a fejem.

- Tudod, hogy lehet - mondta és pontosan tudtam, miről beszél. Odanyújtott nekem egy palacsintát én pedig jóízűen elfogyasztottam. Hamar megettük az egészet, aztán elkezdtem számolgatni, vajon hány kalóriát vittem be a szervezetembe pár perc alatt.

- Merre van a mosdó?- kérdezte.

- Megmutatom - mondtam, aztán elindultunk a nappali felé. - Ott van - mutattam a folyosón a második ajtóra.

- Te nem jössz? - kérdezte meglepetten.

- Én nem szoktam ilyet csinálni.

- Próbáld ki, Cassie.

- De csak most az egyszer - mondtam és beléptem a mosdóba mögötte.

- Te csináld először - utasított és a mosdókagylónak támaszkodva nézett.

Letérdeltem, felhajtottam az ülőkét, majd a hajamat egyik oldalra simítottam és ledugtam az ujjamat a torkomon. Egyik kezemmel a hajamat fogtam, másikkal görcsösen markoltam a kagyló szélét. Aztán vége lett. Felálltam, megnyomtam az öblítés gombot, majd a csaphoz sétáltam és kiöblítettem a számat.

- Ugye hogy semmiség?

- Az - helyeseltem.

Amy a WC-hez sétált, letérdelt és már hányt is. Valahol mélyen, tudtam, hogy ez rossz. Hogy nem helyes, amit teszünk. De olyan megkönnyebbülést éreztem, hogy az a sok-sok kalória már nincs bennem.

- Semmiség - ismételtem a tükörképemnek.

Nyolc óra körül Amy hazaindult én pedig egyedül maradtam a házban a gyógyszerekkel. Bevettem egy étvágycsökkentőt, ittam egy pohár vizet és tusolni indultam.

6. Pirulák

Pénteken este egyedül voltam otthon, mivel anyának megint el kellett utaznia üzleti ügyben.

Délután futottam, házit csináltam, takarítottam. Éppen a konyhában írtam össze, hogy mit fogok enni a hétvégén, amikor csengettek. Fogalmam sem volt, ki lehet az, de az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam. A küszöbön Matt állt egy dobozzal a kezében. Kifogástalanul nézett ki, velem ellentétben. Végignéztem magamon, egy rövid farmernadrágban és poros pólóban álltam előtte, mert a takarítás után nem öltöztem át.

-   Szia - köszönt Matt és egyik kezével a hajába túrt.

-   Mit keresel itt? - kérdeztem keresztbe tett kézzel, nem túl udvariasan. De most komolyan, mindig kínos helyzetbe hoz. Jó, mondjuk az, hogy nem öltöztem át, kivételesen nem az ő hibája volt.

-   Gondoltam emlékeztetlek a holnap estére.

-   Lehetetlen lenne elfelejteni - feleltem gúnyosan, de úgy tűnt meg sem hallotta.

-   Jól nézel ki - mondta Matt és tetőtől talpig végigmért.

-   Csodásan festhetek - válaszoltam és a szememet forgattam. - Épp takarítottam - mondtam és hátrapillantottam a házba. Miért magyarázkodom egyáltalán?

-   Nem akarlak feltartani - felelte mosolyogva.

-   Már végeztem.

Mégis mi a fene bajom van? Le tudtam volna rázni. A cipőmet kezdtem el tanulmányozni és kezdtem megérteni, miért viselkedik minden csaj hülyén körülötte. Egyszerűen lehetetlen gondolkozni, amikor így rádmosolyog. Az iskolában, amikor ott volt Zack is, nem hatott így rám. Sőt, kifejezetten idegesített, de ahogy ott állt előttem, egyszerűen azt gondoltam, hogy jól néz ki.

-   Akkor eljössz holnap? - kérdezte.  Bólintottam.

-   Kössünk fogadást - ajánlotta Matt.

-   És mégis miféle fogadásra gondolsz?

-   Ha jól érzed magad, el kell jönnöd velem egy igazi randira.

-   Sokat képzelsz magadról.

-   Talán félsz?

-    Rendben, de ha veszítesz nincs több randi.

-   Oké, hoztam neked valamit. Bemehetek? - kérdezte és már lépett is előre. Azt be kellett ismernem, hogy Matt erősen próbálkozott. Bármelyik lányt megkaphatta volna a suliban, bárki szívesen vette volna a közeledését, de valami oknál fogva engem választott. Be kellett vallanom, hogy titkon tetszett, hogy Matt úgy néz rám, mintha a leggyönyörűbb lányt látná a világon. Zack mikor nézett így rám? Na jó, úgy gondoltam ideje, hogy Matt elmenjen, csak összezavar. Hisz én Zacket szeretem.

-   Még mit nem, meg kell elégedned azzal, hogy elképzeled a házunk - mondtam, elvettem a dobozt a kezéből és becsuktam az orra előtt az ajtót.

-   Holnap 8-ra érted jövök - kiabálta.

-   El ne tévedj!

-   Jó éjt Cassie! - mondta nevetve Matt és elsétált.

Egyszerű lett volna lemondani a meghívást. Matt biztos talált volna kísérőt még az utolsó pillanatban is, ez nem volt kétséges.

Három érvem volt, ami amellett szólt, hogy menjek el. Egyikre se voltam büszke. 

1. Melinda bosszantása.

Az, hogy bosszút álljak Melindán nem az én stílusom volt, régen soha nem tettem volna ilyet, de túl messzire ment. Már nem akartam, hogy újra barátnők legyünk. 

2. Zacket féltékennyé tenni.

Az iskolában szerda óta már mindenki rólunk pletykálkodott. Matt és én voltunk a nagy hír és a találgatások megkezdődtek. Mindenfélét összehordtak rólunk, volt aki arról beszélt, hogy járunk, mások biztosan voltak benne, hogy Matt csak szórakozik velem. 

3. Matt lerázása.

Az utolsót én sem értettem teljesen.

Izgatottan felszaladtam a szobámba és kibontottam a dobozt. Annyira kíváncsi voltam, vajon mi lehet benne. Egy elegáns vörös ruhát rejtett a csomag, amit azonnal felpróbáltam. A méret pont jó volt, hozzá egy fekete magassarkú cipőt választottam. Matt kedves volt velem és annyira nem is idegesítő. Enyhe bűntudat éreztem, de rögtön elhessegettem ezeket a gondolatokat.

Ahogy a tükör előtt álldogáltam és nézegettem magam, megint elkezdtem a súlyom miatt aggódni. A ruha mesés volt, ugyanezt már nem tudtam elmondani magamról.

Ekkor csengettek. A magassarkúmat lerúgtam a lábamról és leszaladtam a lépcsőn. Azt gondoltam Matt az, de ehelyett Zack állt az ajtóban. Forgalmas egy nap.

-   Szia!

-   Szia Cassie!

-   Bejössz? - kérdeztem tőle zavartan.

-   Nem, sietek. Csak kérdezni akartam valamit…lenne kedved eljönni velem egy házibuliba?

Erre vártam hónapok óta.

 -   Ma? - kérdeztem mosolyogva. Megrázta a fejét.

-   Holnap.

-   Oké, de várj még sem jó. Holnap este lesz Kate bulija.

-   Pedig veled akartam menni.

A szemben lévő házra pillantottam.

-   Hiányzol - mondta és közelebb lépett. Ajkaim szétnyíltak és gyorsabban kezdtem el venni a levegőt. - Gyönyörű vagy, Cassie - mondta és megcsókolt. - Hatalmas hibát követtem el, soha nem szabadott volna elengedni téged. Ugye helyrehozhatom? Ugye meg tudsz bocsátani nekem? - kérdezte, én pedig lábujjhegyre álltam és megcsókoltam. A világom minden szétesett darabkája a helyére került, belemosolyogtam a csókunkba. - Akkor eljössz velem holnap? - kérdezte és egy tincset a fülem mögé simított.

-   El - mondtam mosolyogva.

-   Akkor holnap - nyugtázta és adott egy puszit a számra, majd a kocsijához ment és elhajtott. 

Becsuktam az ajtót és a szobámba mentem, majd hanyatt dőltem az ágyon és azon gondolkoztam, vajon mitévő legyek. Az éjjeliszekrényemen lévő órámra néztem, úgy gondoltam, már túl késő, majd holnap lemondom Matt meghívását.

Felálltam az ágyról és újra szemügyre vettem a ruhát, most már gyötört a bűntudat. Olyan szemétnek éreztem magam és valami azt súgta, az is vagyok. Levettem, visszatettem a dobozba, majd edzős ruhába öltöztem és azon kezdtem, el gondolkozni,vajon mennyire fog haragudni Matt és vajon mennyit kell koplalnom és edzenem még, hogy jól nézzek ki. Abban biztos voltam, hogy ma este muszáj még futnom.

A fürdőszobába sétáltam és mérlegre álltam. Pontosan ötvenöt kiló voltam és nagyon éhes. A fürdőszobai szekrényre esett a pillantásom. Megráztam a fejem, de aztán arra gondoltam, mindent a cél érdekében, nem veszíthetem el újra Zacket. Bevettem pár tablettát, ittam rá egy pohár vizet és azt hajtogattam magamban, hogy  minden rendben lesz. Nem bírtam tükörbe nézni, úgyhogy kisiettem a fürdőszobából le a konyhába, ahol felkaptam egy vizespalackot és elindultam futni. 

Én csak boldog akartam lenni és azt hittem, ha vékonyabb leszek, akkor végre az lehetek…

5. Veszélyes titkok

Melindától szerdán és csütörtökön is próbáltam bocsánatot kérni, de szavaim süket fülekre találtak. Péntekre elegem lett és abbahagytam a könyörgést. Úgy gondoltam, idővel megbékél és újra jó barátnők leszünk. 

Amy-vel végül is jól elvoltam, szóval nem voltam egyedül a suliban. Matt, új barátja, Brain mellé ült az órákon, Melinda rendszerint  Zack mellett foglalt helyet. Először nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de aztán észrevettem, hogy engem akar vele bosszantani.

Akkor telt be a pohár, amikor pénteken szünetben a szemem láttára csókolta meg őt.

Matt-tel beszélgettem éppen a folyosón, aki éppen a hétvégi bulira célozgatott. Amikor oldalra pillantottam megláttam őket, elakadt a lélegzetem és látásomat elhomályosították a könnyek.

-   Nézd meg, mit csináltál! - suttogtam. Matt először nem értette, mi a bajom, majd tekintete követte az enyémet. Magyarázat nélkül sarkon fordultam és a mosdóba siettem.

Két kezemmel a mosdókagylónak támaszkodva sírtam. 

Először öklendezést hallottam, majd wc öblítést, de nem foglalkoztam vele. Aztán teljesen meglepődtem, amikor Amy lépett ki a fülkéből. Boldognak látszott, de amint megpillantott rémület ült ki az arcára.

-   Biztosan összeettem valamit - magyarázta már nyugodt arckifejezéssel és a csaphoz sétált. 

Megnyitotta a vizet, tölcsért formálva a kezéből ivott és kiöblítette a száját. 

Valahogy minden egy pillanat alatt összeállt, Amy mindig a leghamarabb végzett az ebédlőben, majd eltűnik pár percre valamilyen indokkal…

-   Nem mondom el senkinek - mondtam és megmostam az arcom. Bólintott.

-   Nem nagy ügy és gondoltam, hogy te megérted.

-   Ezt hogy érted? - kérdeztem.

-   Anorexiás vagy - felelte, mintha csak azt közölte volna, hogy napos idő várható holnap.

-   Én nem vagyok az.

Amy vállat vont.

-   Én megértelek, Cassie. Megértelek, és kicsit irigy vagyok. Klassz, ha az ember nem érzi magát éhesnek. Én nem bírom ki, muszáj ennem. Előttem nem kell titkolóznod. Miért sírtál? - kérdezte végül.

-    Nem vagyok beteg. Éhes szoktam lenni, Amy. Nagyon éhes. 

Elkezdtem a sminkemet megigazítani, de nem jártam sok sikerrel.

-   Gyere, segítek - mondta Amy és pár perc alatt olyan profi sminket készített nekem, mint amit magának szokott. Közben elmeséltem, hogy megláttam, amint Melinda megcsókolja Zacket.

-    Legalább, mi tartsunk össze - mondta és a tükör fele fordított.

-    Köszönöm.

-    Semmiség - felelte és átölelt. Lehunytam a szemem és visszaöleltem. Amy megértett és én is megértettem őt. 

4. Váratlan meghívás

Három hónapja keményen diétáztam és edzettem, aminek szemmel látható eredményei lettek, de már lassan második hete alig fogytam, ami frusztráló volt. Az osztálytársaim észrevették rajtam a nyár alatt végbement változást, hiszen tíz kilót adtam le. Egy-két ember meg is dicsért, hogy jól nézek ki, aminek örültem, de nekem ennyi nem volt elég. Ötvenöt kiló voltam a magasságomhoz képest épp megfelelő súlyú, de nem voltam elégedett. Dagadtnak éreztem még mindig magam, és utáltam azt a valakit, aki a tükörből visszanézett rám. Senki sem sejtette, hogy bennem mi zajlik, hogy minden nap küzdök saját magammal. 

Előző éjjel rémálom volt, egy fehér szobában voltam, aminek a közepén egy hosszú asztal állt, ami tele volt étellel. Én elindultam az ellenkező irányba, ki akartam jutni onnan minél előbb, de az ajtóból visszafordultam, hogy mindent megegyek. Az éjszaka közepén riadtam fel, folyt rólam a víz és csak nehezen tudtam visszaaludni.

Reggel futottam és miután hazaértem megettem egy nagy tál müzlit sok tejjel. Egyszerűen nem tudtam megállni. Anyám épp kávét főzött a konyhában és megjegyezte remekül nézek ki, így hogy fogytam pár kilót. Kár lett volna tagadni azt, hogy edzettem. Örült neki, hogy legalább mozgok egy kicsit. Azt mondta, jó irányba változok. Azt hiszem, tévedett.

Senki sem gyanakodott, még a saját anyám sem, hisz manapság mindenki fogyókúrázik, nincs ebben semmi különös.

Amy mellett ültem az órákon és a szünetekben is vele beszélgettem. Meglepett mennyi közös van bennünk. Úgy gondoltam, az ebédlő közelébe se megyek, de addig győzködött, hogy végül elkísértem. 

Az épületbe érve egyből kiszúrtam Melindát, Matt mellett ült és úgy tűnt, nagyon jól érzik magukat egymás társaságában. Én megvártam Amy-t, míg ebédet szerez, majd elindultunk az asztalok irányába. Azt mondta, olyan éhes, hogy majd éhen hal. Ezzel én sem voltam másként, de az én kajám mindössze a kezemben szorongatott alma volt.

-   Te nem vagy éhes? - kérdezte tőlem Amy.

-   Valami baj lehet a gyomrommal, örülök, ha ezt az almát meg tudom enni - válaszoltam. Már nem is kellett gondolkozzak azon, mit hazudjak.

-  Leülünk Melindáék mellé?

-    Persze - mondta Amy és követett.

Amikor odaértünk barátnőm önfeledten nevetett valamin. Melindáékkal szembe leültünk és figyeltem, mikor vesznek észre minket.

-  Jaj, sziasztok - nevetett tovább - Matt annyira vicces.

-  Gondolom mennyire - mondtam és beleharaptam az almámba. Amy gyorsan hozzálátott az ebédjéhez és úgy tűnt, cseppet se érdekli a beszélgetésünk. Meg tudtam érteni.

Ekkor Kate lépett az asztalunkhoz.

-  Szia Kate, gyere, ülj le mellénk - mondta Matt és kihúzott egy széket maga mellett.

Úgy éreztem, hogy menten felrobbanok. Amikor azt hittem ennél rosszabb már nem lehet megjelent Zack, ami nem is lett volna nagy baj, ha mellém ül és velem flörtöl, de ehelyett minden figyelmét Amy-nek szentelte. Mindenki evett körülöttem, az étel illata körüllengte a helységet, a gyomrom korgott…Legszívesebben kirohantam volna az ebédlőből.

A legkínosabb pillanat még is az volt, amikor Zack azt kérdezte Amy-től, hogy nincs e kedve megnézni az egyik edzésüket. Éppen a vizembe kortyoltam bele, amit félrenyeltem és köhögni kezdtem.

-   Van már programom, majd máskor - rázta le Amy.

-    Rendben, majd máskor - ismételte Zack és cseppet sem zavartatva magát tovább faggatta Amy-t. Úgy látszott Amy nem érdeklődik Zack iránt, egyszavas válaszokat adott a kérdéseire és inkább az ebédjére koncentrált.

Szembe velem Kate és Melinda próbálta magába bolondítani Mattet.

-   Kíváncsi vagyok, mit írhattál rólam Matt - mondta Melinda. Én inkább arra lettem volna kíváncsi, hogy Kate és Zack mit írhatott egymásról, szerintem nyomdafestéket nem tűrő stílusban fogalmazhattak. Majdnem elnevettem magam, de inkább tovább hallgatóztam.

-   Arra én is kíváncsi vagyok, hogy te mit írtál rólam.

-   Oh, csupa jót - felelte barátnőm. Felhorkantottam.

-   Mi az? - kérdezte tőlem Matt, mire Kate és Mel figyelme is rám terelődött.

-   Nekem van pár erős tippem, hogy milyen lehetsz.

-   Nekem is - felelte és Zack felé pillantott. Senki más nem vette észre, csak én. Mégis kinek képzeli magát? És honnan tud Zack-ről? - Ja és nem biztonságos este futni - mondta és hátradőlt a székén.

-   Honnan veszed…? - kérdeztem zavartan.

-   Cassie, a szomszédodban lakok. 

Nem reagáltam, csak tovább ettem az almámat és vártam, hogy másra terelődjön a beszélgetés. Kate egyből lecsapott a kínálkozó lehetőségre, hogy a középpontban lehessen.

-   Matt - kezdte Kate - akkor el tudsz majd jönni szombaton? - kérdezte és közelebb hajolt hozzá.

-   Persze Kate, de ezt már mondtam, mindenképp ott leszek - felelte Matt kicsit ingerülten, mire Kate duzzogva elkezdte nyomkodnia a telefonját. Kicsit sem tudtam sajnálni.

Amy felállt mellőlem, én pedig kérdőn pillantottam felé.

- Csak hozok valami üdítőt, te is kérsz? - kérdezte mosolyogva.

-    Nem, köszi - feleltem. Itt lett volna az ideális alkalom lelépni, de kezdett érdekes lenni a beszélgetés.

-   Hol? - kérdezte egyből Melinda.

-   A szüleim privát bulit rendeznek - mondta Kate, a privát szót kellően kihangsúlyozva és úgy, hogy fel sem pillantott a telefonjáról. Kate már csak ilyen volt.

-   A szüleink jóba vannak egymással - magyarázta Matt.

-   Oh - ez volt barátnőm frappáns válasza.

-   De vihetek egy kísérőt, igaz? - kérdezte Matt. Zack felé pillantottam, aki felállt az asztaltól és néztem a távolodó alakját.

-   Igen, de - kezdte Kate, de Matt közbevágott - Lenne kedved eljönni velem?

Én vártam, hogy Melinda mit fog válaszolni, de semmi. Mattre pillantottam, aki engem nézett és úgy tűnt, tőlem várja a választ. Melinda döbbenten pislogott, Kate elakadt lélegzettel figyelt. Kate-et le kellett volna fényképezni, az az arckifejezés minden pénzt megért.

-   Mi? Én? - kérdeztem zavartan, mire Matt csak bólintott. Ez talán egy rossz vicc? Miért hívna el engem?

-   Egyébként sem tartom jó ötletnek, nem illene bele a társaságba.

Mit gondol Kate, mégis kicsoda Ő?

-   Szívesen elmegyek veled - válaszoltam.

Amy ezután ért vissza és az egészről lemaradt. Ha nem Kate bosszantásával lettem volna elfoglalva, talán észrevettem volna, hogy nem hozott üdítőt, de annyira lekötött minden más, hogy nem figyeltem a részletekre. Már csak pár falat volt a tányérján, úgy gondoltam megvárom, míg megeszi, de csak tologatta a villájával az ételt.

-   Megyünk Amy vagy még eszel? - kérdeztem.

-   Mehetünk, már nem bírok többet enni - felelte.

-  Megmutatom majd a szobám is, hogy ne csak elképzelned kelljen – mondta Matt halál komolyan. Először nem értettem, majd leesett, az a hülye fogalmazás! Felálltam, betoltam a székemet, próbáltam mérgesen nézni rá, de végül megráztam a fejem és elmosolyodtam. 

Amy-vel távoztam az ebédlőből, aki egyből faggatni kezdett, és én elmeséltem mindent. Ő nevetett, amikor Kate-ről beszéltem és a reakciójáról. Az utolsó óránkra sétáltunk, én pedig úgy éreztem, itt az idő őt is kikérdezni.

-  Na és elmész majd Zeck-kel randizni?

Amy a fejét rázta.

-  Nem az esetem. De neked tetszik, igaz? Volt valami köztetek? - kérdezte felém pillantva.

-  Jártunk egy darabig, aztán összejött Kate-tel. Utálom a csajt, bár előtte se bírtam.

-  Meg tudom érteni, idegesítő.

-  Az -  helyeseltem.

-  Nekem nem tetszik Zack, gondoltam, jobb ha tudod.

Mondani akartam valamit, de megszólalt a csengő.

-   Jobb, ha sietünk- mondtam és gyorsabban kezdtünk el lépkedni, hogy el ne késsünk.

Óra után a mosdóban vettem az irányt, ahol Melindába botlottam.

-   Találkozunk ma?- kérdeztem Meltől, aki éppen a tükör előtt állt a sminkjét próbálta megigazítani. Nem felelt. Elkezdte elrakosgatni a sminkcuccait és próbált levegőnek nézni.

-   Nekem nem is tetszik, Matt - fakadtam ki. Megvető pillantással jutalmazott. Ekkor Kate lépett ki az egyik fülkéből, érdeklődve nézte az eseményeket és az egyik csaphoz sétált.

-   Ez az! Neked még csak nem is tetszik.

-   Jaj, tudod miért mondtam igent.

-    Nem, nem tudom! Egy barátnő nem tenne ilyet.

-    Lemondom - vágtam rá hirtelen.

-    Ez nem arról szól, hogy lemondod, vagy sem. Tudtad, hogy tetszik nekem. Én mindig melletted álltam Cassie, amikor apád elhagyott, vagy amikor szakítottál Zackkel. Barátnők voltunk.

-   Még mindig azok vagyunk - mondtam kétségbeesetten.

-   Nekem nem kellenek ilyen barátok, mint te - mondta.

-   Azt hiszed Matt szóba állna veled, ha olyan dagadt lennél mint az előző évben? De van egy rossz hírem Cassie, a fogyás nem szépít meg - felelte Kate egy mosoly kíséretében, aztán Melindával együtt távozott.

Melinda, akivel kislány korom óta barátnők voltunk Kate-tel barátkozott, engem pedig utált. Úgy tűnt, az első megérzésem bizonyult igaznak a sulival kapcsolatban. Rémes lesz ez az év.

Egyedül hazasétáltam, majd gyorsan leckét írtam. A délután többi részében rajzfilmeket néztem, közben kekszet és csokit nassoltam. Három hónapja először. 

Este csirkét ettem rengeteg sültkrumpilval és csak amikor végeztem, akkor eszméltem rá, mit is csináltam. Felírtam a kalóriákat, megmértem a súlyom, majd másfél órát sétáltam a városban és futottam. 

Végül kimerülten, a könnyeimmel küszködve, ruhástól az ágyamra dőltem és elnyomott az álom.

3. Új padtársak

Másnap elkezdődött a rendes tanítás és én próbáltam koncentrálni, de gondolataim mindig elkalandoztak. Pillantásom matekon mindig Zackre tévedt, de aztán Melinda oldalba vágott a könyökével és ajka néma szavakat formált: "Fejezd be a bámulást!" Megráztam a fejem és azt suttogtam: "De hisz én nem is bámulom." Ezután az év eleji ismétlésnek szenteltem a figyelmem, de mivel hamar kész lettem, a füzetem firkálásával ütöttem el a maradék időt.

-  Nekem még rá kell hangolódnom a sulira, nem lettem kész az összes matek feladattal - panaszkodott Melinda, ahogy kiléptünk az osztályteremből, mire én csak a kezébe adtam a füzetemet és a szekrényem felé indultam. - Köszi - mondta és hálásan pillantott felém. Éppen a táskámban kutattam a palack vizem után, amikor nekiütköztem valaminek. Helyesebben mondva valakinek. Matt éppen Kate-tel beszélgethetett, amikor nekimentem. Kate ’milyen béna vagy’ pillantással jutalmazott Matt pedig kérdőn nézett rám. Pedig már kezdtem beolvadni, semmilyen pletyka nem keringett rólam vagy a bénázásaimról.

-  Bocsi, nem vettelek észre - hadartam és gyorsan oldalra léptem, hogy kikerülhessem.

-  Máshogyan is felhívhattad volna a figyelmemet, nem kell fellökni. Igen, a 190 centiméteres magasságommal szinte észrevehetetlen vagyok - mondta egy mosoly kíséretében. Milyen beképzelt és még csak két napja van itt. A szememet forgattam, majd elsiettem mellette, de még meghallottam, hogy Kate azt mondja: "Nem érdemes vele foglalkozni, mindig ilyen ügyetlen."  Arra már nem figyeltem, hogy Matt mit mond erre.

-  Annyira jól néz ki - súgta oda nekem Mel.

-  Ki? - kérdeztem vissza, mire barátnőm kicsit idegesen megrázta a fejét.

-  Hát Matt, még is ki másról beszélhetnék? Olyan magas, hogy felvehetnék magassarkút a randinkra.

-  Te még is miféle randiról beszélsz? - De barátnőm figyelmen kívül hagyta a kérdésemet.

- Milyen szépek a szemei, a haja és a mosolya - folytatta az áradozást Mel.

-  Szerintem tök átlagos és egyáltalán nem vicces. 

- Persze, ha nem folyton Zacket bámulnád, akkor észrevetted volna, milyen helyes.

-  Én már mondtam, hogy nem is bámultam - csattantam fel. - Csak éppen arra néztem.

-  Na mindegy, hagyjuk Zacket, nem tudom, miért vagy még mindig annyira oda érte.

Mert szeretem, annak ellenére bármit is tett. 

- Meg sem érdemelt. Nem tudom, mit szól hozzá, hogy minden csaj Mattről beszél és nem róla- mondta és gúnyosan elvigyorodott.

-  Kétlem, hogy mindenki róla beszélne.

-  Az osztály felének bejön, a másik fele meg fiú. Szerinted tetszek neki? Olyan aranyosan nézett rám az előbb.

-  Istenem, Mel. Beszéltél egyáltalán már vele?- kérdeztem sóhajtva és kivettem a könyveimet szekrényemből, majd bevágtam az ajtaját és elindultunk órára.

A tanárnő csengetés után néhány perccel sétált be a terembe. Az óra az íráskészségünket volt hivatott fejleszteni..A tárgy hasznos volt, mert más órára való beadandó írásához is segítséget kérhettünk.

Mrs. "Mindenkitudírni" ha nem az írás fontosságára hívta fel a figyelmünket, akkor az előttünk álló életről beszélt nekünk, amit már nagyon untunk. Sokan azt is alig bírták eldönteni, mit vegyenek fel a hétvégi bulira és nem azon gondolkoztak, hogy hova mennek főiskolára.

Én azon gondolkoztam, mit kellene ennem ebédre, vagy hogy egyáltalán kellene e valamit. A főiskola miatt ráértem később aggódni, hiszen a jegyeim eddig kitűnőek voltak. 

-  Sziasztok, remélem jól telt mindenki nyara - üdvözölt minket mosolyogva. Persze a tanév elején még mindenki kedves, nyugodt és összeszedett. 

Istenem, csak ne a nyári élményeinkről írasson beadandót.

-  Ma kreatív feladatot hoztam számotokra, de először is szeretném, ha egy kis ültetésbeli változást csinálnánk. 

Arra gondoltam, hátha Zack mellé ültet, de tudtam ennek az esélye eléggé kicsi. Melinda kétségbeesetten pillantott felém, az órákon mindig én segítettem neki és sejtettem mire gondolhat. 

Zack legnagyobb sajnálatomra Kate mellé került, akik szinte tudomást se akartak venni egymás létezéséről. Melinda szeme felragyogott, amikor padtársául a tanárnő Mattet választotta, ennyit arról, hogy siratni fog. Engem pedig a terem végébe Amy mellé ültetett. Ez remek.

-   A padtársatokról kell egy rövid fogalmazást írnotok, hogy mit gondoltok róla és hogy szerintetek milyen valójában. Nagyjából feltételezéseket kell írnotok, például milyennek képzelitek el a másik családját, a szobáját, mik lehetnek az adott személy szenvedélyei stb…

Ez aztán remek. Már örültem volna, ha a nyárról kellene írnom. Kezem a magasba lendült.

-  De Tanárnő, Amy csak tegnap érkezett a suliba, nem nagyon tudok róla semmit. Még kiindulási pontom sincsen - én is meglepődtem azon, mennyire panaszosnak hangzott a hangom.

-  Annál jobb, hagyatkozzon a fantáziájára Cassie. A lényeg nem is a valós dolgokon van, hanem, hogy mit néz ki a másikból. Van más kérdése?

-  Nincsen, köszönöm.

-  Csengetésig van időtök megírni - mondta, aztán a tanári asztalhoz sétált és leült.

-   Mi? Most? Csak ennyi időnk lesz? Ez komoly? - kérdezték többen.

-  Jobb lesz tehát ha nekiláttok - tanácsolta, aztán az egyik könyvébe merült és lezártnak tekintette a vitát.

Kinyitottam a füzetemet.

Amy. Ezt a szót írtam fel a papírra, majd csak bámultam a fehér lapra. Mi lenne, ha azt írnám, hogy sorozatgyilkos és azért költözött el egy másik városba, mert a rendőrség elől menekül és... Fejezd be Cassie! Túl sok helyszínelős sorozatot nézel.  

Amy felé pillantottam, aki ujjaival vörös haját csavargatta. Nagyon profi volt a sminkje, mégsem hivalkodó, úgy hittem a szeplőit akarja így leplezni.

Azzal kezdtem, hogy szerintem az apja üzletember lehet, az anyja bankban dolgozhat, és azt tippeltem van egy húga vagy öccse. Azt írtam, hogy szívesen olvas, valamint sorozatokat nézni és zenét hallgatni is szeret szabadidejében. Ezzel nem tévedhettem nagyot. Írtam még kitalált hobbikról végül azzal fejeztem be, hogy szerintem divattervező lesz. Ugyanis a füzete borítóján számtalan ruhatervet láttam. Öt perccel hamarabb lettem kész és nem is lett az egész annyira szörnyű, mint vártam.

Amy macskakaparásából képtelen voltam akár egy szót is kivenni, így semmit sem tudtam meg, pedig kíváncsi voltam, mit gondolhat rólam. Amikor megszólalt a csengő kivittem a dolgozatot és a folyosón Melindára vártam, aki nevetve Matt oldalán lépett ki a teremből. Mel sokatmondó pillantást vetett rám én pedig egyedül mehettem bioszra. Ez történik, ha az ember mindenkivel elvágja a kapcsolatát a nyáron és elveszíti a barátait. Azon gondolkoztam, vajon kihez csapódhatnék oda, de végül úgy döntöttem egyedül is eltalálok a teremig. Azonban arra nem számítottam, hogy Mel Matt mellé fog ülni órán. Áruló.

A terem végébe sétáltam és megálltam Amy asztalánál. Éppen a füzetét dekorálta és zenét hallgatott. Ő felpillantott rám nagy kék szemeivel és kivette a fülhallgatóit a füléből.

-  Szabad? - kérdeztem tőle.

-  Persze - felelte és levette a táskáját a székről, én pedig leültem mellé. 

Valahogy így kezdődött a barátságunk.

2. Bonyodalmak

Pár hónappal ezelőtt a szomorúság színes világomat hamuszürkévé változtatta, ebben élek azóta is. Minden más színt száműzött és olyan világot teremtett, ahová a boldogság és vidámság nem kapott útlevelet. Olyan sok minden megváltozott, mióta Zack és Kate összejöttek. Minden szétesett körülöttem, minden megváltozott rossz irányba. 

Este korán ágyba bújtam, de nem tudtam elaludni. Forgolódtam egy darabig, majd bekapcsoltam a tévét, hátha az el tudja terelni a figyelmem a gyomromat mardosó éhségről, de nem jártam sikerrel. Végül kikászálódtam az ágyból, lementem a lépcsőn a konyhába és ittam egy pohár vizet. Két kézzel a konyhapultnak támaszkodtam és mély levegőt vettem. Azt mondogattam magamban, hogy minden rendben lesz, de olyan ideges lettem attól, hogy az iskola teljesen fel fogja borítani a nyári szünetben felállított napirendemet, hogy képtelen voltam megnyugodni. Anyám torokköszörülése rántott vissza a jelenbe.

-  Cassie jól vagy? - kérdezte tőlem aggódó arccal és egyre közelebb jött.

-  Igen, persze - mondtam és engedtem magamnak még egy pohár vizet - csak nem tudok elaludni és nem szeretnék holnap fáradtan kinézni.

-  Biztos a suli miatt nem tudsz aludni - helyeselt - gondolom, várod már, én is nagyon szerettem a gimit. 

Anyámnak nem mondtam el, hogy milyen pletykákat terjesztettek rólam a nyári szünet előtti hetekben és a Zackkel való szakításomat is máshogyan adtam elő, volt neki e nélkül is elég problémája. 

- A legszebb évek ezek, Cassie - mondta elmerengve. Nem tudom, én ezzel nem teljesen tudok egyetérteni, és ha ezek a legszebb éveim, akkor milyenek lesznek a rosszabbak? - Én ilyen idős koromban ismertem meg az apádat - mondta és ezzel tudtam a nosztalgiának vége, nem fogja folytatni. Belekortyoltam a vizembe, erre még is mit mondhatnék? Lázasan kerestem az agyamban valami után, amivel elterelhetem a beszélgetést, de anyám megelőzött. - Mikor Melindánál voltál, átjöttek az új lakók bemutatkozni.

-  De én… - már majdnem elszóltam magam, hogy én ma nem is voltam Melnél, de aztán hirtelen eszembe jutott, hogy futni voltam. Az embernek sose szabad elfelejtenie, mit füllent. - De én is kíváncsi voltam az új szomszédokra - hazudtam végül, mert jobb nem jutott az eszembe. Egyáltalán nem érdekelt, hogy kik fognak szembe lakni. - Talán sorozatgyilkosok, pszichopaták vagy…?

-  Jaj, Cassie fejezd be! Ez egy nyugodt és jó környék. Egy kedves idős házaspár és az unokája fog itt lakni. Szimpatikusnak tűnnek.

-  Sose lehet azért tudni - mondtam, de anyám csak a fejét rázta. Aztán elővett a hűtőből egy megbontott vörösbort, öntött magának egy pohárral és belekortyolt.

-  75 - motyogtam.

-  Tessék? - kérdezett vissza anyám.

-  Semmi.

-  Majdnem elfelejtettem valamit - mondta és az előszobába ment. A pénztárcájával a kezében jött vissza és a kezembe nyomott egy kis pénzt. - Jövőhéten adok még, csak most elromlott az autó is és… - kezdett bele a magyarázkodásba. Annyira utáltam, hogy annyit dolgozik és alig jövünk ki a fizetéséből.

-  Elég lesz ennyi anya - nyugtattam meg és eltettem a pénzt.

-   Mindjárt itt a szülinapod is - mondta és sóhajtott egyet- mit szeretnél?

-  Nem is tudom, még több hét van addig, nem gondolkoztam még rajta. 

Egy újabb hazugság. A szülinapjaimat eddig mindig a nagyinál tartottuk, aki olyan sokat süt-főz ilyenkor, hogy képtelenség lenne mindent megenni. Aztán meg panaszkodik, hogy nem eszünk eleget és hiába mondjuk neki, hogy ennyi ételt lehetetlenség elpusztítani, ő ezt csak elengedi a füle mellett.  Ott a nagy sürgés forgásban - nála mindig az van - otthon érzem magam, még ha a nagy távolság miatt nem is tudom sokszor meglátogatni. Ő a legjobb nagymama a világon, tanácsai pedig aranyat érnek. Hogy valójában mit is szeretnék? Igazából annyit fogyni, amennyit csak lehetséges, de ezt nem árulhatom el anyámnak. - Majd még kitalálom, mit akarok, de most megyek lefeküdni.

-  Oké, nekem még úgyis át kell nézzek pár céges papírt. Jó éjt Cassie! - mondta majd a poharával a dolgozószobájába felé vette az irányt.

-  Jó éjt anya - suttogtam, és a szobámba indultam.

Reggel korán keltem és míg mindenki aludt kiosontam a házból futni. Visszafele már csak gyalogolni maradt erőm és úgy éreztem, ha nem eszem valamit rögtön összeesek. Még azelőtt sikerült visszaérnem, mielőtt bárki is felébredt volna. Felkaptam az asztalról egy almát és zuhanyzás előtt megettem. Fürdés után felöltöztem, majd mérlegre álltam és egyáltalán nem voltam elégedett. Fogat mostam, felírtam az almát és a súlyomat, megcsináltam a hajam, kisminkelni magam és boldogan nyugtáztam, hogy a szemem alatti a karikákat sikerült eltüntetni. Aggasztott a súlyom, a testem, mintha fellázadt volna ellenem. Eleinte többet fogytam, de aztán egyre kevesebbet. Elraktározott mindent, amit csak tudott és már egy hete szinte alig fogytam.

Mikor leértem a konyhába a bátyám éppen reggelit készített.

-  Szia, neked nem kellett volna már elindulnod? - kérdeztem tőle és lehuppantam egy székre.

-  Csak délután lesz előadásom, elég ha 11 fele elindulok itthonról. 

Jack, a bátyám másodéves egyetemista és ritkán jár haza, mert a város ahol lakik, négyórányira van tőlünk. Az egyetemen összejött egy kedves lánnyal és azóta, mintha kicserélték volna. Soha nem gondoltam volna például, hogy megtanul főzni. Na jó a szívatásaival nem állt le és néha elviselhetetlen volt. Mióta ritkán járt haza kezdett hiányozni, de ha megkínoztak volna, ezt még akkor sem vallottam volna be neki. Tizenkét éves koromban az egyik haverjába voltam szerelmes és állandóan velük akartam lógni, az idegeikre mentem és lehetetlenül viselkedtem. Legszívesebben elfelejteném az egészet, de mire vannak a testvérek, ha nem arra, hogy a cikis dolgokra emlékeztessenek.

-  Na és rájött már Lilly, hogy hibát követett el?- kérdeztem komolyan.

-  Miféle hibát? - Meglepődött képet vágott és én majdnem felkacagtam. Jacknek a reggel volt a gyenge pontja, kellett egy jó óra is mire felébredt.

-  Hogy összejött veled. - A konyharuha felém repült én pedig nevetve elkaptam. Egy pillanatra olyan volt minden, mint régen. Az órámra pillantottam, majd felálltam a székből, felkaptam a táskámat és elindultam a bejárati ajtó felé.

-  Nem is reggelizel?

-  Sietek Melindához, mondd meg Lillynek, hogy üdvözlöm. Szia, jó utat! - mondtam azzal kiléptem az ajtón.

Melindához mindegy mikor ér oda az ember, ő sosincs még kész. Szerinte stílusosan késik, szerintem meg nem igaz, hogy nem tud elkészülni időben. Az anyukája azt mondta, hogy úgy látszik nagyon sokat fogytam, de én legyintettem és azt mondtam örülhetek, ha 2-3 kiló lement rólam. Azt hazudtam ritkán állok mérlegre és nem is tudom, hány kiló vagyok. Pedig pontosan tudtam. Melinda kocsijával mentünk, én jobban szerettem volna gyalogolni, de még így is kérdéses volt, hogy időben beérünk e, ezért nem maradt választásom.

Két új osztálytársat is kaptunk, ami miatt, mintha az egész osztály megbolondult volna. Matt és Amy az újdonság varázsával hatott az emberekre.  Róluk beszélt mindenki, persze senki sem tudott semmi konkrétat. A másik nagy hír Zack és Kate szakítása, ami valamikor nemrég a nyár végén történt, de úgy tűnt egyiküket se nagyon viselte meg a dolog.

Dél körül haza is értem és úgy gondoltam, nem is lesz olyan rossz ez az év, mint vártam.